Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat. (Albert Einstein)

 

 


 

 

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

(Pilinszky János)

 

Fehér kis padon ül valaki némán,
kibontott hajjal, mindig nevetőn,
valaki, egy Lány, akit sohase láttam,
akit csak megálmodni volt időm.
(Dsida Jenő)

Hajolj felém, tanulj meg engem,
próbáld meghallani csepp hangomat,
hogy rám ismerj, ne légy olyan magad,
olyan tökéletesen egymagad,
ha egyszer neveden szólítalak
a föld alatt,
s feléd fordítom sose látott,
igazi arcomat.

(Szabó Magda)

Mondd, Kedvesem, hogy szépnek látsz!
Kiáltsd százszor, mondd ezerszer,
vagy súgd fülembe, hogy rám vágysz...
súgd, legalább most az egyszer!

(Harcos Katalin)

Sáros az út, fel sem szárad.
Utoljára vagyok nálad.
Adj egy csókot utoljára,
útravalót a halálra

(Erdélyi József)

Ha bár csak egyszer tavasz lenne még,
S a tűzre lehelne, amely bennem ég,
Fellobbanna talán még az a kis láng,
De nem lesz tavasz? s az őszből, jaj! Elég.

Hiába vágyod, amit nem lehet,
Ragyogó arcot szarkaláb helyett,
Ha ifjúságod régen elhagyott.
Épp csak emléke maradt itt veled?
(Gligorics Teréz)

Én szeretem, hogy lány vagyok
s előtted csupa félelem,
és csupa sejtő reszketés,
húzódozás, önvédelem,
mikor te nem is sejted még
s csak alig érintett szavad,
egy hangra megrebben szemem
és lélegzetem elakad...
(Hajnal Anna)

Kétszer kelt föl a telehold
egyetlenegy éjszakánkon;
kétszer kelt föl a telehold,
csak azért, hogy minket lásson.

(Kányádi Sándor)

Nagy Bandó András:

Nélküled, veled


Szüntelen velem légy,
de maradj észrevétlen,
halmozz el étkekkel,
és hagyjál szomjan, étlen!
Ne láncolj magadhoz,
de marasztalj, ha mennék,
zárj be börtönödbe,
és légy állandó vendég!
Változz át naponta,
de maradj meg ilyennek,
kívánj meg percenként,
s hagyd, hogy megpihenjek!
Lehetsz drága terhem,
de ne légy a terhemre,
engedd, hogy szárnyaljak,
és húzz le földközelbe!
Elvihetnek tőlem,
tudd, hogy visszaveszlek,
maradj a szolgálóm,
s királynőmmé teszlek.
Hagyj mindig magamra,
és maradj velem naphossz,
hozzám lehetsz hűtlen,
de légy hű magadhoz.

 



 

 

 

Ki itt belépsz...

 

 

 



A szomorúság nagy erő.
Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna.
A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.

(Márai Sándor)

 



 

 



 
 

 

BANNEREM

LÉPJ BE HOZZÁM!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SZERETETTEL KÖSZÖNTELEK AZ OLDALON!

 

 

GOTHIC ÉS FANTASY KÉPEKET TALÁLSZ AZ OLDALON.

ÉN NAGYON SZERETEM AZ ILYEN TIPUSÚ KÉPEKET ÉS VERSEKET, REMÉLEM, HOGY NEKED IS FELÜDÜLÉST ÉS KIKAPCSOLÓDÁST NYÚJTANAK.

 JÓ NÉZELŐDÉST, SZERETETTEL VÁRLAK MÁSKOR IS!



 

LÉPJ ÁT A HÍDON, ÉN VÁROK RÁD...

NEM FOGOD MEGBÁNNI, VIGYÁZOK RÁD.

 

 

 

 


 

 

"...Szürke hídján az elmúlásnak
az élet mély vizébe nézek,
s beledobok még egy rózsát
azoknak, akik tovább élnek..."
(Juhász Gyula)

 

 

 

 

 

 


 

 

 


 

 

Óh, változz, s lelkem veled változik!

Szeretetnél szebben lakjék a düh?

Légy, mint a külsőd, szíves és szelíd,

Vagy legalább magadhoz jószívű...

(Shakespeare)

 

 

 

 Ady Endre
Eldönti a sors

Rossz vagy, vagy jó vagy?
Nem születtem én kitalálónak
S nem is születtem rossznak vagy jónak,
De kedves, gyűlölt
Hiábavalónak.

Akarsz maradni?
Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,
Igérni tudok és megfogadni,
De beváltani?
Inkább elszaladni.

Téged szeretlek,
Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos:
Két ember s mind a kettő bolondos.
Mi lesz velünk, majd eldönti talán
A Sors, e bölcs, gondos.
 

 



 

 




Ady Endre:

A fehér csönd


Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
 

 

Reményik Sándor:
Hegedű sír

Hegedű sír, magányos hegedű
A roppant csillag-kupola alatt.
Oly kristálytiszta üveghangokon
Jajdul a végtelenbe valaki;
Úgy ostromol Istent és éjszakát,
Könyörög, lázad, adja meg magát,
Hogy lehetetlen meg nem hallani.

És mennyi ilyen kristály-hegedű -
És mennyi ilyen harmat-tiszta hang -
És megváltásra méltó mennyi bánat
Az örök csillag-kupola alatt.

Ha ezeket nem hallja senki sem,
Ha ezeket nem bánja senki sem:
Mért hallaná meg az én hangomat?
 

 



Kálnoky László:
Meztelen szív

Csupasz szívem a tenyeredbe vetted,
és lüktetése szórakoztatott;
majd felmutattad azt a többieknek,
kissé büszke és kissé meghatott
mosollyal, hisz te műveltél csodát
a szerkezettel, melyet félredobtak;
ha akadozva is, ketyeg tovább;
életre keltettél egy tetszhalottat.
De lásd, a szív nem zenélődoboz;
talán csak egy dalt tud, de mégse gép,
melyet akárki működésbe hoz,
csak föl kell nyitnia a fedelét.
A meztelen szív inkább valami
elvadult, beteg állathoz hasonlít,
ha meglepik, hangját sem hallani,
holtnak teszi magát, s vackára omlik;
megkopasztva, nyúzottan didereg,
ép korában sem volt valami edzett,
hártyánál véknyabb bőre csupa seb,
s felszakad, alighogy hegedni kezdett;
minden belészúrt pillantás tövis,
és most szabad prédája bárkinek,
Mit várjak másoktól, ha még te is
kiszolgáltatsz egy védtelen szivet?




 

A SZENVEDÉLYEK VÉRES ÁRJA...

A szenvedélyek véres árja
Mégsem borít el engemet!
Keresztül renyhe, vak homályon
Ragyog még tiszta, szép neved.

E drága szót fogom susogni,
S nem ülhet rajtam diadalt
Az ördög és az éj hatalma,
Mely bűkörével fogva tart.

S bár nem maradt a régi lángból
A szürke hamunál egyéb,
S vágyaimat az őszi szélbe
Hiú szeszély dobálta szét:

Él neved és fuvallatára
Tündérvilág rajong körűl,
A boldogság ezeregyéje
Fejembe zsong, szivembe gyűl.

Ó, tiszta üdv, mi dallamára
Általsuhan a vágyak betegén!
S a lágy zenébe minden elhal,
Minek hatalmát rettegém.

Komjáthy Jenő

[1878]

 

Játék az élet, a halál komoly.
Láttára megfagy tréfa és mosoly;
Láttára a rajongó, ifju vér
Ágmedreit rémülve hagyja ott
És kútfejébe menten visszatér;
Jöttére a dús, bíborszín habok
Sápadva keresik az éjlakot.

Mi a halál? Ki mondja meg nekem?
Az élet véges, míg ő végtelen.
Mit hozhat nékem e vonalnyi lét,
Olyat, minek örök értéke van?
Mi haszna éltem, hogyha meghalék,
Ha újra az leszek, ami valék,
S elnyel a semmi, a határtalan?

Komjáthy Jenő: Gondolatok a halálról

 

 

 

Mosolygott rám sok szép leányajk,
Szeretkezém sok szép leánnyal,
Élvet kinált a lomb, a rózsa,
Sok titkos-édes pásztoróra.

Pazar fényt szórt reám az égbolt,
A mindenség ködfátyolkép volt,
Ezüst folyam, arany virágok,
Lábom mesés kincsekre hágott.

Ittam a kéjek poharából,
Ittas valék az ifjuságtól:
De ím a serleg inog, lendül,
Reszketve ejtém el kezembül.

Pezsgő gyönyörre jött a bánat,
Mely maga ellen törve támad;
S én élvunottan, kéjgyötörten
A habzó kelyhet összetörtem.

Lángviharok zúgtak felettem,
Az örök fény visszfénye lettem,
Visszfénye új, dicsőbb napoknak -
A régiek már haldokolnak...

Napszínen kába tündököljön,
Pillangószárnyat hernyó öltsön:
Keresem én a titkos árnyat,
Ahol lelkem magába szállhat.

És köd előttem, köd utánam,
Megközelítlen, szűz magányban:
Szövöm a csodás, égi regét,
Mélyeid járom, isteni lét!

S hol a szent liget árnya béfed,
Új, csodaszép életet élek,
Tündérsziget ölébe fogad,
Álmodom boldog, mély álmokat.

Komjáthy Jenő: A múltból (részletek)

 

 

 

 

AZ ÁLMODÓ

Emlékül Révay Zoltán barátomnak

részlet

Hogyha véletlenűl utadba téved:
Ó, meg ne szólítsd őt, az álmodót!
Porszem! Ő nem ér rá mulatni véled
Kutatva, látva egy mélyebb valót.
Lelkébe néz. Sokszor sír örömében,
Nemföldi büszkeség ragyog szemében;
Mert látja ő, mit nem lát senki más:
Titkaid: Élet, Sír, Föltámadás!
S mély gyászt ha érez és világborút,
Ó, ne zavard, tiszteld a szomorút!
Soká eltépelődik andalogva,
S átönti zajló, zengő hangsorokba,
Mi önlelkében zeng, zajong, viharzik.
(Véget nem ér az óriási harc itt,
A Gondolat le nem ereszti szárnyát;
A milljó Kép vég nélkül űzi árnyát;
Az Élet Gondolat, a Lét a Lélek:
A Gondolat meg fényes, gazdag Élet.)
Egy szó csupán, mit sokszor úgy keres,
Egy szó, amely világok magva lesz;
Nem puszta szó, de Isteníge: tett,
Mely a Lét kútfejéből született.
Ki a szivek s dolgok mélyébe lát:
Ó, meg ne bántsd az álmok nagy fiát!

Törvénye nincs, csak egy van, hogy szeress!
Akard a szépet, jót, nagyot, dicsőt!
És megtalálja itt, ki mit keres,
Mi téphetetlenül szívéhe' nőtt.
Munkája kéj, parancsa meg gyönyör,
S minden csodás harmóniába tör...
Ki a Szerelem őshonába lát:
Szeressed őt, az álmok nagy fiát!

Komjáthy Jenő

[1890. július 26.]

 

 



Márai Sándor:

A szomorúságról


Ne kergesd el a szomorúságot.
Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől.
S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...

Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.
Emlékezz csak...
Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is.
A szomorúság nagy erő.
Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna.
A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.

Egyszerre emberebbnek érzed magad.
Mintha zenét hallanál dallam nélkül.
A világ szomorú is.
S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!
 

 

 


A démon bizonyos nézetek szerint időnként életre kelti a halottakat, és testüket egy darabig még megóvja a pusztulástól, hogy ezzel is megtévessze és rémületben tartsa az embereket. Nicolas Remy, Lotaringia főügyésze beszámol egy esetről, amely az ő idejében, azaz 1581-ben játszódott le egy Dalhent nevű faluban, amely a Moselle és a Sare vidékén fekszik. Egy Pierron nevű pásztor, aki házasember volt, s egy fiúgyermek atyja, heves szerelemre lobbant egy falubeli leány iránt. Egy nap, amikor gondolatai minduntalan szenvedélye tárgya felé kalandoztak, a leány – vagy a képébe öltözött démon – egyszer csak ott termett előtte a pusztában. Pierron feltárta előtte szerelmét – a leány megígérte, hogy teljesíti vágyát, ha a pásztor rábízza magát, és mindenben engedelmeskedni fog neki. Pierron elfogadta az alkut, a szörny pedig kielégítette fertelmes szenvedélyét. Nem sokkal ezután Abrahel – így nevezte magát a démon – azt követelte tőle, hogy áldozza fel egyetlen fiát szerelmi zálogul. Egy almát adott a pásztornak, hogy etesse meg a gyermekkel: a fiú épp hogy csak megízlelte a gyümölcsöt, máris holtan esett össze. Határtalan volt a szülők kétségbeesése – sírtak, jajveszékeltek, sehogyan sem találtak vigaszra. Abrahel újra megjelent a pásztor előtt, és megígérte, hogy visszaadja a gyermek életét, ha az apa kegyelméért könyörög, és Istenként imádja őt. A pásztor térdre vetette magát, és imádta Abrahelt – a gyermek azon nyomban felnyitotta a szemét és életre kelt. Megmelengették tagjait, kezét-lábát dörzsölgették, végül aztán felkelt, s úgy járt, beszélt, mint régen, csakhogy sápadt volt, törődött tekintete fáradt és beesett, mozdulatai lassúak, bizonytalanok, szelleme nehézkes és lomha. Az esztendő leteltével a démon, aki egészen addig életben tartotta, hirtelen sorsára hagyta. A fiú hatalmas puffanással hanyatt vágódott – testét, amely dögletes bűzt árasztott magából, vasvillára szúrva vitték ki a házból, és szertartás nélkül, kint a mezőn földelték el. Az esemény híre Nancyba is eljutott: a bírák alaposan megvizsgálták a kérdést, kihallgatták a tanúkat, s bebizonyosodott, hogy a dolog csakugyan úgy történt, ahogy elmesélték. (blakckwolf.gportal.hu)

 



 

A holdfogyatkozás

A holdfogyatkozások teliholdkor figyelhetők meg, amikor a Föld árnyéka a Holdra esik. Ahol a holdpálya és bolygónk árnyékkúpja metszi egymást, mindig nagyobb átmérőjű árnyékfolt keletkezik mint amekkora a Hold, éppen ezért sohasem gyönyörködhetünk gyűrűs holdfogyatkozásban. A teljes holdfogyatkozások összességükben ritkábbak mint a teljes napfogyatkozások, a Föld egy-egy pontjára vonatkoztatva azonban mégis sokkal gyakoribbak, mivel egyidőben a Föld felszínének a feléről láthatók. A holdfogyatkozás 3,5 óráig is eltarthat. Részleges holdfogyatkozást ritkábban figyelhetünk meg. Teljes holdfogyatkozáskor a Hold fokozatosan elsötétedik, de soha nem lesz fekete, azaz láthatatlan. A teljes fogyatkozás idején, amikor már az egész égitest a Föld árnyékában van, színe tompa rézvörös, ami annak a következménye, hogy ilyenkor a bolygónk légköre által szórt, alkonyatihoz hasonló napfény világítja meg. A holdfogyatkozás csodálatosan szép látvány, különösen ha látcsövön át követjük figyelemmel.

 

 

Vámpír-szótár

   

ANARCHISTA: Az öregek által megvetett, fiatal vámpír. A legtöbb zöldfülűt automatikusan anarchistának titulálják, a huszadik század termékének tartják. MEDDŐK: A város azon részei, amelyeken életnek semmi nyoma, teljesen elhagyatottak. Pl: temetők, elhagyott épületek és parkok. A VÁLTOZÁS: A pillanat, amikor egy halandóból vámpír lesz; a halandó metamorfózis során vámpírrá alakul. NOD KÖNYVE: A Nod könyve a vámpírok históriáját írja le, egészen Káin születésétől napjainkig. A klánok harcait, a történelmüket. A Nod könyve sohasem jelent meg teljes egészében, részletek ismertek különböző nyelveken. A BESTIA: A vámpírban lakozó szörnyeteg, amely bizonyos esetekben felülkerekedik, ekkor a vámpír elveszti teljes emberi mivoltát, és szörnyeteggé válik. VÉR: A vámpír öröksége. Ez teszi a vámpírt vámpírrá, tulajdonképpen ez az, ami a vámpír testében csörgedezik, ez az, amivel új vámpírokat képes teremteni. VÉRTESTVÉREK: Az összefüggés vámpírok közt ugyanabban a klánban és családfában. A rendszer tulajdonképpen ugyanaz, mint a halandóknál. VÉRKÖTÉS: A legfontosabb kötelék, ami két vámpír között létezhet. Ha egy vámpír teremt egy másikat, megitatja vérével. Ez egy misztikus hatalmat biztosít számára gyermeke fölött. FÉSZEK: Vámpírok csoportja, akik egy vezető körül gyűltek össze. A fészek idővel akár klánná is válhat. KÓBORLO: Ezzel a névvel az olyan vámpírokat illetik, akik nem tartoznak egyik klánba sem. A klán nélküliség nem ritka eset a vértestvérek közt. A KAMARILLA: A vámpírok titkos szervezete, mely globálisan felöleli az összes klánt. Tulajdonképpen a vámpírok államszervezete. KÖLYÖK: A tapasztalatlan, vagy meggondolatlan vámpírok gúnyneve, általában minden fiatalt így emlegetnek. KLÁN: Hasonló gondolkodású, felfogású vámpírok gyülekezete. TARTOMÁNY: Egy hely, amit általában egy nagyhatalmú vámpír birtokol, legtöbbször egy Herceg. A Hercegek fennhatósága ritkán terjed túl egy városon. ÖREG: A vámpírt, aki háromszáz éves, vagy annál idősebb, öregnek nevezik. Az öregek magukat tartják a legerősebbnek, általában a saját háborúikkal vannak elfoglalva. ELYSIUM: Elysiumnak nevezik azokat a helyeket, ahol az öregek találkoznak és tanácskoznak. Ezek általában magas kultúrával rendelkező helyek, például operák, színházak. SZÜLETÉS: Egy halandó vámpírrá változtatása. A vámpír minden vérétől megfosztja áldozatát, majd visszajuttat bele egy kis mennyiségű vámpírvért. GENERCI: Az évszázadok száma a karakter születése és Káin között. GEHANNA: A Harmadik Ciklus vége, az Armageddon eljövetele, amikor az özönvizek felébrednek és elnyelnek minden vámpírt. Tulajdonképpen a világvége. GHOUL: A Ghoul egy szolga, aki rendszeresen issza gazdája, a vámpír vérét. Ezzel ugyan bizonyos természetfölötti képességekre tesz szert, de mégsem válik vámpírrá. Általában a gazdájuk ügyeit intézik nappal, amikor az alszik. MENEDÉK: Az a hely, ahol a vámpír a nappali órákat tölti. AZ ÉHSÉG: A vámpírnak, akár az embernek vagy bármely állatnak, táplálkoznia kell. A vámpíroknál ez kissé intenzívebben jelentkezik. Ők nem csak testi szükségleteiket elégítik ki, hanem evés közben gyönyört élnek át. Belső késztetés. INCONNU (ártatlanok): A vámpírok azon csoportja, akik visszavonultan élnek, és kivonták magukat minden halandókkal, vagy éppen vámpírokkal való összetűzésből, kapcsolatból. Felfogásuk szerint nem keverednek bele a Jyhad-ba (lásd később). JYHAD: Egy titkos háború, amely néhány harmadik generációs vámpír között folyik, akik még ma is élnek. Ezek fiatalabb vámpírokat használnak fel harcaikhoz, ők maguk mindig háttérben maradnak. A Jyhad szó használatos bármilyen összetűzésre vámpírok között. VÉRTESTVÉR: Vámpír. Az öregek többsége a vértestvér szót vulgárisnak tartja, jobban szeretik használni a Káinita szót. CSÓK: A vér kiszívása egy halandóból. FARKAS (rémfarkas): A vámpírok halandó ellenfeleinek megnevezése, ezek a lények vérfarkasok (Lupinok). BUJA: A vámpír, aki állandóan vadászik, vagy alkoholista, esetleg drogok megszállottja. AZ ÉLET: A vér szívásának mesterkélten szépített kifejezése, sok vértestvér használja ezt, csupán finomkodásból. AZ EMBER: A vámpírban megmaradt emberi szellem, ami állandóan harcban áll, a Bestiával. (A játék egyik fő célja az emberiesség megőrzése, a Bestiával szemben.) A MASZKARDÉ: A Maszkarádé eredete még a nagy háborúk végére nyúlik vissza. A Kamarilla csak így élte túl az évszázadokat. A Maszkarádé tulajdonképpen rejtőzködés, a halandók előtt. Senki sem tudhatja meg, hogy léteznek vámpírok. (Maga a név még az Inkvizíció idejéből származik.) HERCEG: Egy nagyhatalmú vámpír, aki legtöbbször egy város felett uralkodik. A Hercegeknek általában van saját Fészkük. A női vámpírt is Hercegnek hívják, nem hercegnőnek. GAZTEVŐ: Olyan vámpír, aki kizárólag fajtársai vérét szívja. SZABBAT: Az egyik legkülönösebb vámpír szekta, amelynek székhelye Észak Amerikában van. Kegyetlenek és bestiálisak. Legtöbbjük Csavargó, más vámpírok vérén élnek. SZEKTA: Az elsődleges csoportok összefoglaló neve. Szekta például a Kamarilla, a Szabbat, vagy a Inconnu. SZÜLŐ: Egy másik vámpír teremtője. Itt is, csakúgy, mint a Hercegnél, női és férfi formája is ugyanaz. AMARANTH: Egy másik vértestvér vérének szívása. ANKILLA: Olyan vámpír, aki túl fiatal ahhoz, hogy öregnek nevezzék, ahhoz viszont túl öreg, hogy az új nemzedákekbe tartozzon. ANTEDILUVIAN: A legöregebb vámpírok egyike, a Harmadik Generáció tagja. A Jyhad hadura. ARKON: Nagyerejű vámpírok, akik közvetlenül egy Herceget szolgálnak és városról városra vándorolnak. Az Arkonok feladata a megfutamodott, egy városból elmenekült vámpírok elfogása vagy épp elpusztítása. Tulajdonképpen fejvadászok. AUTARKIS: Olyan vámpír, aki nem kíván a Vértestvérek társadalmába tartozni és nem ismeri el egy tartományban a Herceg fennhatóságát. KÁINITA: Egy vámpír (lásd Vértestvér). KANAILLE: A halandók azon csoportja, ahonnan egy bizonyos vámpír legszívesebben szedi áldozatait. Például van olyan, aki csak a felső tízezer körében vadászik. KAUCHEMAR: Olyan vámpír, aki áldozataival álmukban végez, megakadályozva ezzel felébredésüket. KUNKTTOR: Olyan vámpír, aki táplálkozás közben túl kevés vért szív ki áldozatából egyszerre, ezért az nem hal meg azonnal. A vér lassan távozik az áldozat testéből, ezért iszonyúan szenved. ZÁRT KÖR: lásd Fészek VÉRROKON: Egy tag, ugyanabból a családfából (A kifejezéssel kizárólag fiatalabb vámpírokat illetnek). SÖPREDÉK: Olyan vámpír, aki kizárólag az utcán alvó hajléktalanok közül szedi áldozatait és általában nem rendelkezik állandó menedékkel. FICSÚR: Olyan vámpír, aki legszívesebben szórakozóhelyeken szedi áldozatait. Szereti a nyüzsgést, ezért is jár diszkókba, sztriptízbárokba, mulatókba. Forrás: www.blackwolf.gportal.hu

 

 

 

 

Könyörgés

Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma tó a néma csillagot,
nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis
ha megölném is, hinné: jó vagyok.

Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni!
az övé lenni, ha nem is egészen;
megváltanám egy futó, tiszta csókkal,
hisz egyek voltunk rég a drága mélyben.

Csak egyszer engedd még magamhoz vonnom,
éreznem újra félszeg, gyenge vállát,
irgalmazz meg szegénynek és nekem,
szivemben nincs már más, mint durva dárdák.

Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben,
kis békezászló, oltalmat keres,
oldj fel maró, magányos bánatomból,
ha senkiért, az anyámért szeress.
(Pilinszky János)

 

 

Arany Viktor:  Kívánság

Fekete angyal mikor jössz már értem,
Mit kellett, már nem megéltem?
Miért hagysz itt egyedül?
Rám a sor mikor kerül

Végre?
 

 

 

Üres a sátor, a cirkusz bezár,
De a porond közepén egy bohóc megáll.
Most nem nevet, nem bohóckodik,
Kifestett arcán egy könnycsepp folyik...
Rájött, hogy nincs élete,
Bohócarca eggyé vált vele...
Felhúzta a sátorlapot, kilépett a napra,
S egy pillanatra felvillant az igazi arca...

(vers forrása: www.doreszka.5mp.eu)

 

 

 



 

 



 

 


 



Édes-bús verseket és szép képeket találsz itt.  Nézegess gothic és dark fotókat, fantázia festményeket.,

ha tetszett,

gyere el máskor is.

 

 

 


 

 

 

 

 

Álom

A nemtelen lény lehajol,
lehajol, s fölemelkedik.
Szépsége feleslegesebb
és fontosabb egy elnökválasztásnál.

Sárga haját megérinti a szél,
szövetséget kötök vele,
a gyönyörű fej elgondolkodik,
s úgy néz szembe, hogy nem látni szemét.

Pilinszky János

 

 



 

 

 


Pilinszky János:  Fátyol

Nincs nap. Nincs hold.
És nincs gyerekkor.
És főként föld nincs, anyaföld.

Nincs koporsó és nincs haza.
Nincs bölcső és nincs megvetett ágy,
fejünk alá igazitott halál.

Tűhegyen forog, aki él,
s a mi békénk, az se egyéb,
mint egy lekonyult szárny, mely ráalél,
mint egy levetett, vagy le se vetett
menyasszonyfátyol ájul rá a szögre.

 

 





Miért?

Miért kell élnem, ha fáj?
Miért vagyok szárnyszegett madár?
Miért nincs gyógyír az életre,
Csak a nagyszerű halál?

Se élni, se halni,
A lét kínja mar,
Bár szűnnék meg hamar.

Törött szárnyam
Tehetetlen verdes
Az irgalom másfelé repdes

Önmagam megölni,
Mily nagyszerű tett,
Eldobni e gyászos életet.

Erőm még ehhez sincs,
Agyamban tombol a nincs
Mozdulatlan várom,
Hogy elér a vég,
S lelkem többé nem ég.

Nem kell több kín és gyötrelem,
Sem öröm, sem lázas szerelem.
Megfáradt már a lét,
Elmondja végső énekét.
Felejtsetek, nem is voltam,
Egy ismeretlent leltek holtan

A Földön csak álmomban voltam.

(Arany Viktor)

forrás: www.hitbehnat.freeweb.hu

 

 

 


Arany Viktor:  Két világ közt

Kettévágott a fájdalom,
Mint éjfél az éjszakát,
Félig még itt vagyok,
Félig már odaát.

A szenvedés köztudott
Lelket emel,
Szabadulás annak,
Ki testbörtönben hever.

Szárnyam már próbálnám,
De a kínból még nem elég,
Az ember megedződik,
Vagy végleg elég.

Hogy mi lesz sorsom,
Nem is érdekel,
Egyre vágyok már csak,

A félútról el, el, el...

 

 

 


Arany Viktor:  Látvány

Vértelen arcom látom a tükörben,
Savós szemgolyóm nézem döbbenten.
Ki ez itt szemben, ki ez a furcsa rém?
Bárki lehet, egy biztos, nem én!

Ki ő hát, s ki vagyok én, ki nézek,
Megfejtéséhez nem elegek évek.
Hátat fordítok a csúf tükörnek,
A kérdőjelek tán kevésbé gyötörnek.

 

 

 

 

 

 


Azt mondják

A remény hal meg utoljára,
De mi van, ha ő is a végét járja?
Mondhatom, hogy minden meghalt,
S nincs semmi, ami a Földön tart?

(Arany Viktor)
 


 
Halál angyala

Halál angyala vigyél el most kérlek,
Hadd legyek, ki holnap már odaát ébred!

(Arany Viktor)

 

 

 



 

Arany Viktor:   Megtöltötte
 
Megtöltötte szívemet a bánat,
Fogom magam, s felgyújtom a házat.
Hogy elégjek, bent maradok végig,

Füst formájában szállok fel az égig.

 

 

 

 

 

 

 

 



Könnyes a szemem,
Remeg az ajkam
Nem fájdalmat okozni,
Szeretni akartam...
Bocsáss meg nekem
Szépen kérlek...
Meghalok érted,

Nem érzed?

(vers forrása: www.doreszka.5mp.eu)

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

0.03 mp